MSZP: Matolcsyé egy "zombi-gazdaságpolitika"
Az MSZP szerint Magyarországon rosszabbul élnek az emberek, mint másfél éve - mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Az MSZP szerint Magyarországon rosszabbul élnek az emberek, mint másfél éve - mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Az MSZP szerint 750 milliárd forintos, döntően a kiskeresetűeket sújtó megszorítást foglal magában a jövő évi költségvetés.
Az MSZP szerint aggályos, hogy az eddigi gyakorlattal szemben az új munka törvénykönyvének hatályba lépését követően a kollektív szerződések az általános szabályoknál kedvezőtlenebb feltételeket is meghatározhatnának a munkavállalók számára. A szocialisták a foglalkoztatási adatokkal is elégedetlenek.
Valamennyi szakszervezeti javaslatot a parlament elé terjeszt az MSZP az új Munka törvénykönyvéről (Mt) szóló, várhatóan a következő hetekben kezdődő parlamenti vitában – jelentette ki Gúr Nándor a Népszava hétfői számában.
Az MSZP szerint az eddiginél is kiszolgáltatottabbá teszi a munkavállalókat a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása.
Munkavállaló-ellenes a Magyar Munka Terv, annak több pontja is csorbítja, szűkíti a dolgozók érdekeit - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP a kormányváltás előtt megfogalmazott legfontosabb ígéreteit nem teljesítette. Gúr Nándor országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánypártok egymillió új munkahelyet, radikális adócsökkentést és a közbiztonság megerősítését ígérték.
Az MSZP szerint döntési jogkör híján gittegylet lesz az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) helyébe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács.
A megmozdulást Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Horn Gyulával, valamint az elhunyt pécsi polgármesterrel, Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentései miatt szervezi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei MSZP.
Aláírásgyűjtést kezdeményeznek a közmunkaprogram, az adórendszer és a közbiztonság kérdésében az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselői, ezzel a december végi állapot visszaállítását kívánják elérni.
Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be az állami végkielégítések 2 millió forint feletti részét sújtó 98 százalékos különadó eltörlése érdekében.
Orbán Viktor csütörtökön Edelénybe érkezett, ahol beszédében arra buzdította a polgárokat, hogy szakítsanak a múlttal, s szavazzanak a "három harmadra". Munkatársunk a helyszínen Schmitt Pállal is találkozott, aki megígérte az adócsökkentést.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija Lendvai Ildikóhoz intézett nyílt levelében a demokratikus pártok összefogását kérte annak érdekében, hogy akadályozzák meg a rasszista kijelentéseitől hírhedtté vált edelényi polgármester parlamentbe való bejutását.
A Jobbik elnöksége a héten hoz döntést arról, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. választókerületében visszalépteti-e egyéni képviselőjelöltjét a választáson független jelöltként induló Molnár Oszkár, Edelény polgármestere javára - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje csütörtökön.
Kitűnő alkalom nyílna Edelényben az MSZP számára, hogy jelöltje visszaléptetésével fejezze ki szélsőségekkel szembeni elkötelezettségét. Ráadásul ezt lényegében tét nélkül tehetné meg. Így azonban a Fidesz kétharmados győzelméhez járulna hozzá.
A családtámogatási rendszer átalakítására tesz javaslatot Gúr Nándor, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.
A tervek szerint az idei 98 milliárddal szemben 120 milliárd forint használható fel jövőre a költségvetésből az Út a munkához programra, az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásra, valamint közmunkaprogramokra - közölte az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista alelnöke.
Főként Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét látnák szívesen pártelnökként a különböző megyék szocialista politikusai és küldöttei.